Szerencsére a hangok elhallgattak (a másik állat egy náthás lúd lehetett szerintem), de visszaaludni már nem tudtam, így újra bringára szálltam. Az egész út legzseniálisabb esti ride-ja következett, csupa flow-val, szuper hullámvasúttal Veszprémig, a hajnali köd hűsítésével, az erdei kerékpárutak békéjével. Egyetlen szépséghiba volt csupán, a készleteim apadtak, kajám éppenséggel alig volt, de nem baj Veszprém nagy város, ott tuti lesz valami.
Az egyedi bicskám, amivel harcba szálltam volna, ha kell...
Az erőforrás-management legalább olyan fontos egy ilyen ultraversenyen, mint a lábad, vagy a felszerelésed, de talán még ezeknél is fontosabb. Feltöltött navigáció, feltöltött lámpák, elég víz, elég kaja, szervízcuccok megléte, ezek mind kulcsfontosságúak és bármelyik hiánya bajba sodorhat.
Szóval szeltem a friss ködöt a mezőkön és aggódtam, hogy fogy az Amacx és minden más kaja készletem, úgyhogy Veszprémben töltekezni kellene. Ráadásul, mint utóbb kiderült sikerült elkerülni Veszprémben a pálya ezen szakaszán lévő egyetlen „trail angel” csoportot, így ott sem jutottam frissítéshez, ahogy később Veszprémben sem. Habár Veszprém a régióban nagy város, de a szórakozóhelyeken kívül nem futottam bele olyan vendéglátóegységbe, boltba, ahol a készleteim tölthettem volna. Szerencsére valamennyi még volt, így nem volt mit tenni, haladtam tovább.
Herenden, Márkón, Bándon keresztül vezetett az út a csodálatos Bakony szíve felé. A Bakony nekem mindig különlegesen kedves volt és lesz, egyfelől lenyűgöz az érintetlensége, másfelől van innen több kellemes családi és családi kerékpáros élményem is. A Bakony mászása közben egy rókával váltottunk cinkos kacsintást, aztán megettem az utolsó készletes csokimat is. Mielőtt Vinyére értem volna megérkezett az első mélypont: éhes és fáradt voltam, nem is haladtam már úgy, ahogy ildomos lenne, de szerencsére ez Vinyétől 2 km-re ütött be... Apa megint kijött bíztatni, meg talán egy kávé-ebédre, de el kellett küldenem, mert az ilyen típusú mentális segítség nem áll mindenki rendelkezésére, így következésképp szabálytalannak minősül.
A 11 órás tervhez képest, nagyjából 9.30-ra érkeztem, így nagyon elégedett voltam. Szerencsénkre, mivel ide három versenyzőtárssal érkeztem pár perc eltéréssel, a büfé megelkezdte a nyitást. Én három gyerek mellett készültem fel, de itt Vinyén sikerült egy olyan kollégával beszélgetni egy kicsit, aki ugyanezt négy gyerek mellől tette meg, úgyhogy meg lehet oldani bármilyen körülmény ellenére és mellett. Ettem egy végtelenül gyenge hamburgert, ami abban a pillanatban gourmet különlegességnek tűnt, de ez is egy ok amiért szeretem ezt csinálni…
Nem a minimumot akartam tolni, hanem Amacxot!
Ahhoz, hogy értékelj dolgokat, néha elkell jutni a 0 állapot közelébe, le kell aljasulni, elkell veszíteni a kapcsolatot a kényelemmel és civilizáltsággal ahhoz, hogy egy alacsonyabb állatias létsíkon élvezhesd a dolgok csodálatos egyszerűségét. Amikor megélek egy ilyen pillanatot sokszor egy Zorán dal szövege jut eszembe: “Hogy értsd, egy pohár víz mit ér… ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.” Szóval elmajszoltam a kis hambimat, meg egy mangós fagyit, és feltöltöttem a készletem is, ami 2 étcsokis Balaton, 3 Knoppers és 3 citromos Moments ostyát jelentett, meg egy 200 g-os sósmogyorót. A felkészülés során tudatosan igyekeztem a testem olyan frissítésekhez szoktatni, ami bárhol beszerezhető, mert bár induláskor feltankoltam Amacx-al, de ez a kiváló cucc nem kapható minden sarkon, így nem alapozhattam 100%-ban erre.
A büfénél sajnos aludni nem tudtam, pedig szerettem volna, főleg azért, mert a Navigációm mindenféleképp töltésre szorult, de épp nagy zajjal járó kertészeti munka zajlott, így csak várakozás jutott osztályrészül, igazi pihenés nem, de nem gond megvolt a terv a fejemben. A Cuha patak menti völgyben, ahol megy az útvonal több kis erdészház is van, az egyikbe bevackolok, úgyis jön a dögmeleg. Apropó dögmeleg: a Cuha völgyének elején szomorúan konstatáltam, hogy a patak ki van száradva, így a gázlás elmaradt. Az erdészház hamar meglett, gyorsan be is vackoltam magam, az se zavart, hogy végtelenül undorító, mindenhol pókháló és zsebkendő hevert… Pillanatok alatt sikerült elaludni, az ébresztést három órával későbbre állítottam, de két óra múlva keltem, hogy a közeli tűzrakónál igencsak jó a hangulat, készül a kaja, a hangokból ítélve, pedig italból sem volt hiány.
A gyors összekészülést segítette, hogy megcsapta az orrom a szarszag és megértettem, hogy miért van ipari mennyiségű zsebkendő az egyik sarokban. Hogy nem tűnt fel beköltözéskor? A fáradtság tehette... Köszöntem a tábortűz közönségének, akik ufónak vagy talán csövesnek néztek, ezt nem tudtam eldönteni, de visszaköszöntek, jó utat kívántak. Alvás után végig a Cuha völgyön, ahol a vége fele azért jutott egy pici gázolás a patakban, ami a nagy hőségben igazi felüdülést jelentett. Következett 40 kilométernyi hullámvasút, fenséges Bakonyi fennsíkokkal, nem bonyolult terepen, de folyamatosan a napnak kitéve, hogy a végén jutalmul jöjjön 10 km technikás, de nagyon haladós leejtő. A nem tökéletesen megfelelő eszköz ellenére, nagyon jól ment az ereszkedés, a homokcsapdákat és a babafej nagyságú mozgó köveket is időben észleltem, amíg nem jött a pillanat... hopp itt balra visz a track, nagy fék hátul, kanyarba bedönt és irányba is vagyunk.
Bazmeg, miért szitál a hátulja? Defekt ráadásul az oldalfal felől, a lyuk elég nagy, talán a lötyi megfogja. Szerelés közben épp arra jött két Divide-turista, érdeklődtek, hogy állok, jól megy-e és így tovább, és természetesen felajánlották minden eszközüket, de a szabályok értelmében nem fogadhattam el. Beletoltam a gumiba egy kukacot és egy Co2 patront, de hallottam, hogy a lötyi és a kukac nem fogta meg a defektet.
Tubolito benn, tubeless vége...
Szerencsére a közelben itt van Isztimér, ott majd nyugodtabban tudok szerelni, addig épp le tudtam gurulni az enyhén eresztő tubeless rendszeremmel. Isztiméren a dohányboltnál beszereztem egy vihargyújtót, hogy a kukacot és a gumit kicsit összeolvasszam, hátha stabilabb lesz a gumma. Ügyködésem közepette egy kis család odajött hozzám érdeklődött, a két 3 éves ikerfiúnak elmagyaráztam a tubeless rendszer működését címszavakban és lépésről lépésre tájékoztattam őket, hogy hogyan, mit és miért csinálok. Végtelenül cukin és nagy érdeklődéssel halgattak. Először kongatta meg a lelkem a vészharangot: biztos kibírom a gyerekek nélkül a kilenc napot?
Az adott információért cserébe, információt kaptam, Isztimér legjobb vendégházának a lokációját. Sajnos a rendszer két patron után sem lett 100%-os, de arra bőven alkalmas volt, hogy a vendégházig, ami az utca végében volt elguruljak. Hívtam a táblán szereplő számot, melyen előfizető nem volt kapcsolható, de szerencsére a kapucsengőre egy kedves hölgy kaput nyitott. Végigmért, látta, hogy messziről jövök, megviselt vagyok, valószínűleg ezért tessékelt be olyan gyorsan. Kaptam egy gyönyörű kis légkondicionált szobát, zuhannyal, hűtővel, csupa olyan civilizációs kellékkel, amelyet az elmúlt 2 napban már nélkülöztem.
A kedves szállásadóm még a ruháim is kimosta és még vacsorát is kaptam. Mindezt olyan nevetséges áron, hogy máshol a vacsoráért is jóval többet kellett volna fizetnem. A húsleves után megpróbáltam a gumit megoldani, beleraktam még egy kukacot, és elhasználtam az utolsó Co2-patront, de a tubeless így se lett megfogva. Szuper! A tubeless rendszer kuka, de legalább a patronom is elfogyott... helytakarékossági megfontolásból, hagyományos pumpa nincs nálam, így a belsős rendszerre átépítéssel is lesznek gondok... Kedves szállásadóm megkérdezve kaptam egy pumpát, ami... autószelepes…bakker és az adapter ott maradt a rajtban Apu pumpáján... Volt egy másik pötty a nyomkövetésen, amit már-már ugyanolyan izgatottsággal követtem, mint a sajátom alakulását.
Ha nem tudjátok hova mennétek egy kis pihenőre, akkor Isztimér Bedők Vendégház! Mondjátok, hogy a bringás küldött, akit megmentettek. Kelés után egyből csekkolom a pozícióm nézem, ki merre van, készülődés aztán megint egy check, nem mozog senki, kivéve a szuperufókat az első háromban. Szuper akkor én tudok szépen előre sunnyogni, amíg a többiek gyanútlanul pihennek.
A kerékpározás összeköt és összehoz...
Reméltem a rajt előtt, hogy sokat megyünk majd együtt, de úgy hozta a Divide, hogy egy métert sem bringáztunk. Pedig két nagyon fontos felkészülési bringázást és egy fél Balaton Bike Derbyt már letekertünk együtt. A közös szenvedés pedig igazán komoly barátságokat szül, sokkal mélyebbeket, mint a közös örömködés. Vagy ahogy ő mondaná a lövészárokban születnek az igaz barátságok.
Megnéztem a trackert és úgy láttam 40 km-re van mögöttem. Felhívom, hátha van pumpája, készséges, de felteszi a kérdést, bizonyítva, hogy az erkölcsi iránytűje rendben van. Szerinted ez így szabályos? Mert ha az út szélén leszólítasz, az oké lenne, de így szerintem ez nem oké. Megegyezünk, hogy ez így tényleg nem oké, így végül nem kérek pumpát tőle. Ha lenne terminológiája az ultrán elkövetett szabálysértéseknek, akkor ezt valószínűleg a közeli ismertséggel való visszaéléssel illetnék.
Megeszem a kapott rántotthúst és agyalok, hogy hogyan lehetne a már beépített TPU-t felfújni, kimegyek a bringához és a drága szállásadóm megszólít. Na tudja már, hogy fog működni a masina? Egyelőre nem, de láttam, hogy van gumis a faluban, legrosszabb esetben reggel felhívom és megoldom valahogy. Ó, én ismerem, felhívom most. Tárcsáz és három perc múlva a kocsijában ülünk és haladunk a falu eleje felé a kerekemmel, ahol sec-perc alatt keményre fújjuk az ominózus hátsót. Szemlátomást ez tartós megoldás, lehet menni aludni.
Mindössze 3-4 óra veszteség ért, amit alvással tölthettem volna. A világ nem dőlt össze, nagyjából 22-23 óra környékén elaludtam, az órát 3.40-re állítottam, hogy hajnalban újra kannibalizálhassam a mezőnyt és azokat, akik a kényszeredett megállásom során elhaladtak mellettem.