AZ ÚT
NOVEMBERBEN
KEZDŐDÖTT.

Felkészülés

A szabályok az ilyen versenyek során egyszerűek, de szigorúak. Mindenről magadnak kell gondoskodni, nincs kisérőautó, nem hozhatnak neked vizet, csak olyan megoldással operálhatsz, amely mindenki számára adott és elérhető. Nagy részben a szabályok betartása végett, nem fejeztem be a versenyt, mert rengeteg megoldjuk okosban javaslat jutott eszembe és tippeket is kaptam rá, de úgy éreztem, hogy azzal saját magam és azokat a versenyzőket lopnám meg, akik szintén olyan helyzetbe kerültek, amit már nem lehetett kimozogni. Példa, hogy érthetőbb legyen: úton haladva, kölcsönkérni egy bringástól/versenytárstól pumpát kölcsönkérni belefér, mert mindenkinek adott opció, de felhívni egy havert, hogy hozzon egyet, már nem oké, mert nincs meg a lehetőség rá mindenkinek. (A külföldi versenyző haverja nem tud odajönni…)

A felkészülésem már novemberben kezdtem, azzal az elvvel, hogy minden kellemetlenséget, ami várhat teljesen hétköznapivá teszek magamnak. Így tekertem végig egész novembert úgy, hogy volt, hogy minden nap ronggyá áztam az esőben, így mentem decemberben 300 km-t egyben, úgy, hogy 2 fok volt a legmagasabb hőmérséklet és karácsony másnapja volt, de mentem kialvatlanul és korom sötétben is, hogy az összes kellemetlenség komfortzónán belülre kerüljön. Végre az étkezésem is sikerült rendbe tenni, így a súlyom is optimálisabb lett, mint bringás életem során valaha. A 100 indulót, az eddigi ultrás tapasztalat alapján választották és hiába a 2,5X túljelentkezés bekerültem, ami kicsit meglepett, de elégnek bizonyult a 3 teljesített Balaton Bike Derby.

Itt nincs feszkó a rajt előtt, mindenki nyugodt, mert az út nagyon hosszú... 

A novembertől datált felkészülés során összesen 9500 km-t tekertem, hóban, sárban, hőségben, hidegben, bárhogy és mindenhogy. Csodálatos feleségem, szuper támogató és türelmes volt a teljes buli során, de ahhoz, hogy extra edzésadagok bekerüljenek, jellemzően hajnali (3-4 órás) kelések kellettek, hogy ne a családi idő lássa kárát a felkészülésnek.

A felkészülés kiemelten fontos része a jó felszerelés választás is, hiszen közel 1500 kilométernyi terepen, rengeteg dolog történhet és sok máskor kényelmes eszköz lehet kényelmetlen elviselhetetlen vagy akár fájdalmas. Az elvem az volt, hogy a lehető legkönnyebb rendszerrel menjek, hiszen az 1480 kilométeren végig kell vinni mindent és mellé még 24000 m (pozitív) szintemelkedést is le kell küzdeni. Sokáig vacilláltam a mountain bike (Scott Scale 930) és a gravel (Ridley Kanzo Adventure) között, de a gravelt annyival többet használtam az utóbbi másfél évben, hogy sokkal magabiztosabban mozgok rajta és a komfortérzetem is jobb volt rajta, így végül a Ridley-t választottam a Scottal szemben.

Itt már autentikusra van koszolva a felszerelés... 

A rajt előtti este hamar és izgalom nélkül elaludtam, de annyira agyonpihentem magam az előtte való hetekben, hogy 4.40-kor kipattant a szemem és sajnos a rajtig már nem tudtam többet aludni. Apa levitt Szentgotthárdra a rajthoz, kellemes négyórás autóutat átbeszélgettük, gondolkodtam, hogy hat évvel ezelőtt amikor az egész bringás életem kezdődött, akkor egy Szigetcsép-Ráckeve-Szigetcsép út 30 km-e, 1 óra 40 perc nettó menetidő volt, a közepén fél óra pihenővel, most meg közel 1500-at készülök menni, 24000 m szinttel, kimondottan nehéz terepeken is... Nagy utat tettem meg a kezdetektől és emaitt nagy köszönettel tartozom Apának, hogy „rálökött” az útra, a feleségemnek, aki egy-egy feszült nap után csak azt mondta, inkább menj el bringázni és a gyerekeknek, akik szuper ügyesek a sportban ezért nem hagyják, hogy elégedett legyek azzal a szinttel amit sikerült elérni. Tudtam, hogy iszonyatos meleg vár ránk, de a felkészülés során is igyekeztem a szélsőséges körülmények között is menni, így nem aggódtam miatta.